RÉV Színház & Káva Kulturális Műhely – MÉRETRE VÁGVA

MÉRETRE VÁGVA
komplex színházi nevelési előadás

Ödön von Horváth Istentelen ifjúság című kisregénye alapján

Téma: Hogyan tudunk élni a szabadságunkkal?
Korosztály: 9 – 10. évfolyam

Tipikus táborozásnak indult. Igaz, voltak néhányan, akik nem örültek annak, hogy a Tanár úr viszi kirándulni az osztályt, mert eleve nem értettek egyet a módszereivel, de végeredményben semmit sem tudtak tenni. Aztán a táborban történtek bizonyos dolgok… de hogy pontosan mi történt, arra majd a fegyelmi tárgyaláson kell választ adnia a Tanár úrnak és a diákoknak.

A RÉV Színház és a Káva Kulturális Műhely koprodukciójában született, 9-10. osztályosoknak szóló résztvevő színházi előadás során a diákokkal közösen arra keressük a választ, hogy hogyan tudunk élni a szabadságunkkal? Kell-e egyáltalán vezető és ha igen, akkor milyen legyen ez az ember? Hogyan adhat ő szabadságot és mitől kezd az ember önállóan gondolkodni?  A diákok a történet bizonyos pontjain nézőből résztvevővé válnak, elmondhatják véleményüket egy-egy szereplő viselkedésével, az adott helyzettel kapcsolatban.

Színész – drámatanárok: Bálint Betty, Balla Richie, Lakatos Dorina, Szabó Gergely, Szántó Dániel

Színházi nevelési konzulens: Patonay Anita
Író, dramaturg: Róbert Júlia
Rendező: Gyombolai Gábor