Rólunk

Társulatunk elsődleges célkitűzése, hogy olyan iskolákba, olyan diákoknak vigye el a színház semmivel nem összehasonlítható hangulatát – akár tantermi körülmények közé – akik alig, vagy egyáltalán nem találkoznak színházzal szociális vagy környezeti helyzetük miatt. A drámaórák, színházi – és színházi nevelési előadások azon túl, hogy az együttjátszás által közösségi élményt biztosítanak, lehetővé teszik, hogy közös gondolkodás, nézőpontváltás, megértés és gondolkodásbeli változás jöjjön létre a részvevőkben. Keressük a partnerkapcsolatokat, együttműködést az oktatási intézményekkel, illetve az ifjúsági korosztály számára akár intézménytől függetlenül is kínálunk színházi előadásokat.

Színész-drámatanáraink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek mind a színházi, mind a drámás tevékenységet tekintve. Közösségteremtő munkájuk során évről évre több száz diákkal dolgoznak együtt, legyen szó színházi nevelésről, színjátszásról, vagy akár más szabadidős programról, táborokról.

Társulati tagok:

Előadásaink

MASSZA

/Kalapos Éva azonos című ifjúsági regénye alapján/
komplex színházi és nevelési előadás
9-10. évfolyam számára

MEZSGYE komplex színházi nevelési előadás (4-5. osztályos diákoknak)

IRINA

Csehov novellák állnak össze egy csokorrá Kiss Csaba De mi lett a nővel című férfimeséjében, ami a RÉV SzNT előadásában gyűrűzik tovább.

NEM ÁLLUNK MEG

komplex színházi nevelési előadás

2-3.. osztályos gyerekeknek

othello (William Shakespeare Othello című drámája és Márton László fordítása alapján)

PILLANGÓ

KÍVÜL- BELÜL

A színészek improvizációi alapján írta Pass Andrea

Ifjúsági színházi előadás + feldolgozó foglalkozás (14 +)

Eredményeink

Meghívások:
– fórum ’14 – színházi nevelési szakmai találkozó – a Káva Kulturális Műhely és a MU Színház szervezésében
– VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálé – OFF programŰ
– fórum ‘13 – színházi nevelési szakmai találkozó – a Káva Kulurális Műhely és a MU Színház szervezésében

Rólunk írták

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Vivamus consequat, enim vel facilisis semper, mauris lacus bibendum nisi, nec faucibus ipsum ex et neque. Aliquam commodo finibus pretium. Suspendisse varius dui ut efficitur condimentum. Donec nunc tortor, placerat non metus a, rhoncus auctor neque. Ut massa ligula, pulvinar blandit mattis in, sodales vitae lectus. Morbi consectetur non neque eget fermentum. Maecenas consectetur interdum porttitor. Donec placerat libero in consectetur congue. Aenean luctus, mi sed sollicitudin scelerisque, massa risus finibus tortor, non suscipit tortor lectus quis nisi.

Nullam et lectus non enim placerat ornare. Aliquam erat volutpat. Duis commodo lectus lorem, non porta arcu eleifend ac. Duis in euismod ex, molestie placerat nisl. Aliquam ullamcorper scelerisque mauris eget porta. Nulla sem quam, tempus vel neque vel, suscipit rutrum justo. Suspendisse tellus elit, accumsan in orci a, eleifend faucibus dui. Pellentesque interdum sit amet diam non aliquam. Nam venenatis, quam a molestie venenatis, nunc orci interdum ipsum, vel consequat nisi lacus ut leo. Praesent semper cursus risus porta ultricies. Vestibulum ac libero eget arcu mattis porta. Phasellus quam elit, laoreet non dignissim in, consequat ac massa. Nullam faucibus lacus quis diam rutrum, dignissim scelerisque odio maximus. Nunc condimentum sagittis felis sit amet egestas. Donec malesuada mollis condimentum.

Ősze Mária

146 nap c. előadásunkról:

"A történetből a szereplők és a rendező (Perényi Balázs) révén olyan színrevitel született, amely nemcsak addig a másfél óráig tart, amíg folyik az előadás, hanem a nézőteret elhagyva napokkal később is számtalan gondolaton járathatjuk agyunkat, és ha van merszünk, még szembe is nézhetünk önmagunkkal."

újságíró - Győri Szalon

újságíró - Győri Szalon

146 nap c. előadásunkról: "A történetből a szereplők és a rendező (Perényi Balázs) révén olyan színrevitel született, amely nemcsak addig a másfél óráig tart, amíg folyik az előadás, hanem a nézőteret elhagyva napokkal később is számtalan gondolaton járathatjuk agyunkat, és ha van merszünk, még szembe is nézhetünk önmagunkkal."

Németh Fruzsina Lilla

Pillangó c. előadásunkról: 

"A győri RÉV Színház társulatvezetője és színésze egymaga meséli el Pillangó, az életfogytiglanra ítélt, francia fogoly sikeres és sikertelen szökési kísérletekkel, viszontagságokkal, bajtársakkal és kínokkal teli tíz évét. Az üres szobabelsőre is hasonlító díszlet – látvány: Kuti Letícia – ugyanakkor nem a háttérben elhelyezett tárgyaktól, hanem Balla Richie elképesztően gazdag, dinamikus és a fantáziánkat remekül irányító játékától lesz folyamatosan átalakuló „játszótér”.

kritikus - PRAE.HU

kritikus - PRAE.HU

Pillangó c. előadásunkról:  "A győri RÉV Színház társulatvezetője és színésze egymaga meséli el Pillangó, az életfogytiglanra ítélt, francia fogoly sikeres és sikertelen szökési kísérletekkel, viszontagságokkal, bajtársakkal és kínokkal teli tíz évét. Az üres szobabelsőre is hasonlító díszlet – látvány: Kuti Letícia – ugyanakkor nem a háttérben elhelyezett tárgyaktól, hanem Balla Richie elképesztően gazdag, dinamikus és a fantáziánkat remekül irányító játékától lesz folyamatosan átalakuló „játszótér”.

Herczog Noémi

Massza c. előadásunkról:

"A győri Rév Színházi Nevelési Társulat Masszája is attól, még konkrétabban pedig azért működik, mert annyira azonosulhatunk minden szereplővel, hogy elbizonytalanodunk, ki ebben a bullying történetben a valódi áldozat. Hirtelen megértjük az elnyomó felet is, akivel ezekben a történetekben nem szoktunk azonosulni. És felszabadítóan hathat, ha látjuk: az elnyomást is egy másik elnyomás, a másik bizonytalansága működteti. "

kritikus - Szinhaz.net

kritikus - Szinhaz.net

Massza c. előadásunkról: "A győri Rév Színházi Nevelési Társulat Masszája is attól, még konkrétabban pedig azért működik, mert annyira azonosulhatunk minden szereplővel, hogy elbizonytalanodunk, ki ebben a bullying történetben a valódi áldozat. Hirtelen megértjük az elnyomó felet is, akivel ezekben a történetekben nem szoktunk azonosulni. És felszabadítóan hathat, ha látjuk: az elnyomást is egy másik elnyomás, a másik bizonytalansága működteti. "

Németh Ákos

Irina c. előadásunkról:

,,Azt hiszem, ha arról esne szó, hogyan kell igényesen nevettetni a színpadon, a kevés előadás egyike lenne ez, amit ma ajánlanék. Szellemes, elegánsan eszköztelen, mégis nevettet, időnként gyilkos humorral, de mindig pontos karakterrajzzal. A RÉV előadáshoz jó érzékkel választott szöveget: Csehov ismert és kevésbé ismert novelláinak füzérét állítja színpadra három fiú, akár egy mozdulattal vagy hangsúllyal cserélgetik szerepeiket, sokat bíznak a nézői képzeletre, és nagyon jó, hogy ezt teszik. Igényes színház és remek szórakozás, mindenkit a hatása alá kerít."


József Attila díjas drámaíró, műfordító, rendező

József Attila díjas drámaíró, műfordító, rendező

Irina c. előadásunkról: ,,Azt hiszem, ha arról esne szó, hogyan kell igényesen nevettetni a színpadon, a kevés előadás egyike lenne ez, amit ma ajánlanék. Szellemes, elegánsan eszköztelen, mégis nevettet, időnként gyilkos humorral, de mindig pontos karakterrajzzal. A RÉV előadáshoz jó érzékkel választott szöveget: Csehov ismert és kevésbé ismert novelláinak füzérét állítja színpadra három fiú, akár egy mozdulattal vagy hangsúllyal cserélgetik szerepeiket, sokat bíznak a nézői képzeletre, és nagyon jó, hogy ezt teszik. Igényes színház és remek szórakozás, mindenkit a hatása alá kerít."

Bári Edit

Othello c. előadásunkról: 

Nézőként már tudom, hogy valóban rendkívül érdekes, eredeti alkotás született, minimális díszlettel és jelmezzel nézők felől érkező színészekkel, mély mondanivalóval, élvezetes alakításokkal. Szívből gratulálok a két társulatnak ehhez a nagyszerű előadáshoz és a méltán odaítélt elismerésekhez, valamint bízunk abban, hogy nekünk, győrieknek lesz még alkalmunk megtekinteni az előadást!

újságíró - Győri Szalon

újságíró - Győri Szalon

Othello c. előadásunkról:  Nézőként már tudom, hogy valóban rendkívül érdekes, eredeti alkotás született, minimális díszlettel és jelmezzel nézők felől érkező színészekkel, mély mondanivalóval, élvezetes alakításokkal. Szívből gratulálok a két társulatnak ehhez a nagyszerű előadáshoz és a méltán odaítélt elismerésekhez, valamint bízunk abban, hogy nekünk, győrieknek lesz még alkalmunk megtekinteni az előadást!